
Szeretnék előrébb jutni, majd a csapat kezdői közé tarzozni. Paár Márk

-Mesélj kicsit magadról , hogy kerültél kapcsolatba a kosárlabdával?
Paár Márk vagyok, 17 éves.
4. osztályban kezdtem megismerkedni a kosárlabda világával, amikor az akkori testnevelő tanárom, Csapó Gábor aki egyben kosárlabda edző is, lehívott egy edzésre. Ilyenkor még teniszeztem verseny szerűen, 2-szer is elhozhattam az országos bajnoki címet. Közel 1 évig egyszerre űztem mind a két sportágat, de végül a kosárlabda annyira magával ragadott, hogy az mellett döntöttem. Már untam az egyéni sportot és a kosárlabda megismertette velem milyen egy csapatban egymásért küzdeni.
-Van e példaképed a pályán és azon kívül?
Kevin Durant nagy kedvencem, őt tudnám példaképként kiemelni.
-Az idei szezonban kiemelkedő számokat hozol. Miben rejlik ez?
Augusztus óta a felnőtt csapatban edzek, ez által rengeteget tudtam tőlük tanulni mint fejben és technikailag is. A minden napos edzéseknek köszönhetően fizikailag is előrébb tudtam lépni az elmúlt évekhez képest.
-Mik a közeljövő és jövőbeli terveid ?
Elsődleges céljam közé tartozik az, hogy a saját korosztályomban kulcs ember maradjak és a felnőtt csapatban több lehetőségem legyen bizonyítani a tudásom.
Idővel a felnőtt csapatban is szeretnék előrébb jutni, majd a csapat kezdői közé tarzozni.
-Mivel töltöd az edzés nélküli időket? Van e valammi hobbid ?
Szerencsére otthon is van lehetőségem gyakorolni, így ki is használom. Jobb időben a horgászat a nagy kedvencem, de ezek melett a videójáték sem maradhat el.Illetve a barátnőmmel töltöm a legtöbb szabadidőm.
-Mit gondolsz csapatunk jelenlegi meneteléséről? Mi lehet az oka ?
A sérülések összehozták a csapatot, egy csapatként játszunk. A sikerek önbizalmat és lendületet adnak, többen is előre tudtak lépni, és a lehetőségeket jól kihasználni.
-Mik az erősségeid a pályán és miben szeretnél többet fejlődni a jövőben?
A pályán a dobások és a betörések amit erősségemnek tartok, viszont a védekezésben még sokat kell fejlődnöm.
-Ha összetehetnél egy állom kezdőt azok közül akik itt játszottak ,hogy állna fel a csapat?
1. Raivio
2. Plujko
3. Ivosev
4. Roli
5. Chism
Márk egyébként az idei U20-as szezonban:
-3. pontátlag kategóriájában (20.50)
-14. lepattanóátlag kategóriájában (6.86)
-20. gólpasszátlag kategóriájában (3.14)
-4. VAL-átlag kategóriájában (25.93)
Szeged ellen pedig idénycsúcsát dobva 39 egységig jutott. Legutobbi mérkőzésén majdnem sikerült is ezt túlszárnyalni hiszen 36 pont 10 lepattanó 5 gólpassz fűzödött a neve mellé.
FIÚ JUNIOR statisztikái pedig:
-Dobott pontok tekintetében vezeti a bajnokságot 27,2-es átlaggal.
-Lepattanóban a 6. helyen szerepel 8 pattanóval mérkőzésenként.
-Gólpasszban kiemelkedő 5. helyen szerepel 4,92.es átlaggal.
-VAL pontjait tekintve kiemelkedő 1. helyen 33,62.